MOSTANÁBAN EGYRE TÖBBSZÖR HALLANI AZ ÉLETFOGYTIGLANI TANULÁSRÓL.
AZ AKTÍV EMBEREKNÉL EZ KÖVETELMÉNY LESZ.
A nyugdíjasoknál más a helyzet.Találni kell hasznos elfoglaltságot.A nőknek ez könnyebben megy.
Már túl voltam a 70-en, amikor lehetőség adódott a könyvtárban, ahová rendszeresen jártam, kezdő számítógépes tanfolyam végzésére. Be kell vallanom, már a gondolatra is tele lettem szorongással, mivel semmit de semmit nem tudtam az ilyesmiről.
Aztán azzal győztem meg magam,hogy hiszen dolgoztam írógépen, megtalálom a betűket, aztán lesz,ami lesz.
Hála a nagyon jó hangulatú tanfolyamnak és a hihetetlenűl türelmes előadóknak,sikerült elsajátítani az alapokat. Ettől annyira felbuzdultam, hogy naponta 1-2 órát töltöttem a könyvtárban a számítógép előtt. És nem kellett attól tartanom,ha valamit nem tudtam és kértem segítséget, amit az unokám válaszolt, hogy " ezt már egyszer elmondtam".Az én válaszom az volt, hogy nagyanyádnak nem elég egyszer,de legalább háromszor kell elmondani. Lassacskán megtanultam fontos dolgokat legtöbbjére magamtól jötem rá.És ez az igazi.
Teltek-múltak az évek.Valahányszor korombéli ismerős hölgy megkérdezte, amikor találkoztunk,hová megyek azzal dicsekedtem, hogy INTERNETEZNI. És áradoztam.Igy csináltam kedvet néhányuknak.
No aztán az egyik hölgy,aki rábeszélésemre benevezett a tanfolyamra, néhány napi tanfolyamoskodás után kétségbeesve hívott telefonon elpanaszolva,hogy ő olyan HÜLYE, soha nem fogja megtanulni,biztosan mosolyognak rajta a többiek.....stb.
Elővettem minden pszychológiai érzékemet, hogy megnyugtassam és meggyőzzem, nem ő az egyetlen, aki hasonlót él át mégsem adja föl.
Ennek meglett az eredménye.Vett is magának számítógépet (tehette is).Annyira örvendezett, hgoy ezek után szinte naponta "üldözött" a hálájával.
